A dél-hevesi táj varázsa
Dél-Heves olyan, mint egy mozaikból kirakott falikép. A kép nagy részét a szántóföldek egyszínű darabkái adják, de az igazi értékét az a sok apró, csillogó szilánk – a szikes foltok, mocsarak és facsoportok – kölcsönzi, amelyek nélkül a kék vércsék, szalakóták "alakjai" eltűnnének a képről.
Melyek Dél-Heves legmeghatározóbb élőhelytípusai, és milyen különleges növény- és állatvilágnak adnak otthont?
Élőhelyek
Gyepek
A Tápió – Sajó hordalékkúp-síkság és a Tisza-völgy vegetációtájak (korábbi felosztás szerint a Tiszántúli flórajárás, azaz Crisicum) részeként a természetközeli élőhelyek között egyértelműen a rövid füvű szikes gyepek és kisebb mértékben a löszgyepek a meghatározóak. A szikesek értéküket mozaikosságukban hordozzák. A mikrodomborzat hatására a sókoncentráció jelentősen változik, így néhány centiméteres szintkülönbség is teljesen eltérő növénytársulások kialakulását eredményezi. A padkás szikesek tehát a szikfokok és vakszikfoltok révén változatos növény- és állatvilág kialakulását teszik lehetővé viszonylag kis területen is. Ennek egyik legszebb példái a Pély és Jászivány között elterülő gyepeken, illetve Tarnaszentmiklóson a Ludas-fertőben figyelhetők meg. A löszgyepek mára szinte teljesen eltűntek, csak töredékesen találhatók meg. Főként mezsgyéken, töltéseken találkozhatunk velük, illetve a dormándi Nagy-Hanyi-puszta térségében találhatunk nagyobb foltokat. Ezek ugyanis értékes löszös talajon alakultak ki, amelyek nagy részét ma már szántóföldi művelésre fogta az ember.
Vizes élőhelyek
A folyószabályozások előtt a terület 20%-át víz uralta; mára ezek az élőhelyek erősen fragmentálódtak. Időszakos vízállások, zsiókás és sásos mocsarak, valamint kanyargós szikerek hálózata jellemzi a mélyebb fekvésű területeket. A szántókon és gyepeken időszakosan (főleg tavasszal) megmaradó vízfelületek (belvizek, fertők) a vonuló partimadarak számára, a nagyobb, akár nyár elejéig, közepéig megmaradó vízfoltok pedig egyes fajok számára fészkelőhelyet is biztosíthatnak.
Fás élőhelyek
A térség erdősültsége rendkívül alacsony, 2% körüli, a természetes erdők szinte teljesen eltűntek. Leginkább telepített mezővédő fasorok (fehér akác, nemesnyár, keskenylevelű ezüstfa) és kisebb, hazai fafajokból álló erdőfoltok (kocsányos tölgy, magyar kőris) alkotják. Ki kell emelni azonban két erdőterületet. Az Erdőtelek határában eredő Hanyi-ér forrása körül megtalálható égeres különleges színfoltot jelent a tájban, míg a Kerecsendi-erdő, amely már nem is szerves része a síkvidéki tájnak, a síkvidéki és dombvidéki, hegylábi erdők közötti átmenetet képviseli.
Növényvilág
Jellemző fajok a sziki here (Trifolium angulatum), a pannon bennszülött kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), valamint a vakszikek egyik kiemelkedő faja, a bárányparéj (Camphorosma annua). Értékes löszfaj a macskahere (Phlomis tuberosa) és a Janka-tarsóka (Thlaspi jankae). A mocsarak szegélyében törpekákás iszapnövényzet fordul elő a heverő iszapfűvel (Lindernia procumbens) vagy az endemikus magyar látonyával (Elatine hungarica). A telepített tölgyesekben érdekes módon dombvidéki orchideák, mint a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii) és páfrányok is megtelepedtek.
Állatvilág
Itt is él hazánk legnagyobb testű pókja, a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis). A gyepek elengedhetetlenek az ürge (Spermophilus citellus) és a ritka pusztai görény (Mustela eversmanni) számára. Vízhez kötődő rovarok közül a szitakötőket érdemes kiemelni. Hazánk egyik legnagyobb testű rovara az óriás szitakötő (Anax imperator) szinte egész nyáron uralkodik a területén, elzavarva a konkurens fajtársakat és táplálékbázisát veszélyeztető ellenségeit. A vizek gazdag halfaunájában megtalálható a réti csík (Misgurnus fossilis), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és a vágó csík (Cobitis taenia). Sajnos azonban a vizek faunáját az idegenhonos fajok, mint a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) és az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) uralják. A kétéltűek közül kiemelkedő a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a dunai tarajos gőte (Triturus dobrogicus) állománya. A fás élőhelyeken még megtalálható idős fák odvaiban, és mesterséges költőodúkban fészkel a a színpompás szalakóta (Coracias garrulus), a lombkoronában pedig a ritka pompás virágbogár (Protaetia speciosissima) él. A madárvilág, mint a térség legfontosabb csoportja külön figyelmet érdemel. Eddig 263 madárfajt dokumentáltak, ami országos viszonylatban is kimagasló. A karakterfajok közül a sárga billegető (Motacilla flava) és a sordély (Miliaria calandra) a gyepek lakója. Bokrosokban találkozhatunk a mezei poszátával (Sylvia communis), a tövisszúró gébicscsel (Lanius collurio). A kis őrgébics (Lanius minor) a fasorokban és erdőszéléken fészkel, ahol az alsó cserjeszintben európa egyik legszebb madárdala hangzik fel tavasszal, amikor a fülemüle (Luscinia megarhynchos) énekel. A túzok (Otis tarda) sajnos mára szinte teljesen eltűnt, a térségben élő populáció mára összeomlott, azonban egyszer-egyszer feltűnik még egy-egy példány. A tájegység kiemelt értékei a ragadozó madarak. Míg a parlagi sas (Aquila heliaca), a kerecsensólyom (Falco cherrug), és a kék vércse (Falco vespertinus) állománya az elmúlt években stabilan emelkedett.